Kezdetben ...

Szép nap van. Mint mostanában mindig. Francba.
Pedig sötét viharfellegeknek kellene gyülekezniük az égen, az illene az ébredés utáni hangulatomhoz; drámaian feltornyozott lila zivatarfelhők, vakító villámok, amint felszabdalják a teret és megsemmisítően hangos, robajló mennydörgések, amint gigászi szónikus sziklákként alágördülve maguk alá temetik a világot, benne a lelkemet is...
De ehelyett a nap pimaszul süt a kéklő égbolton és szemtelenül vidáman énekelnek a madarak. És egyáltalán, minden olyan békés és lehetetlenül tele van élettel.
Hát van ilyen...
Mit tehetnék?
Hangulatomat engedelmesen a körülményekhez igazítom, megadva magam az égi hatalmaknak, bárhol legyenek is.
Azért remélem jó helyen vannak, és még élvezik is.
Én egyenlőre igen...
Az 'itt és most'-ot.
Kénytelen vagyok, ha már ilyen szép nap van...